Iratkozzon fel hírlevelünkre

Múltak között

2017.május 9-14. között kerül megrendezésre a Római Magyar Akadémián (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) a TRA PASSATI (Múltak között) című rendezvénysorozat. 

A kezdeményezés 2017. május 9-én, kedden 18.00 órakor veszi kezdetét a Mani Manó Ház Face about /Hátra arc című kiállításának megnyitójával. A Római Magyar Akadémia Galériájában megrendezésre kerülő tárlaton, az érdeklődők megtekinthetik Hermann Ildikó fényképész Nemes Jeles László Saul fia című, Oscar-díjas filmjének szereplőiről készített portréit. A kiválasztott harmincegy portré alkotta kiállítást három olyan archív felvétel egészíti ki, amelyeknek a negatívjait az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumban őrzik. A terem falán azokból a szövegekből olvashatók részletek, amelyeket auschwitzi foglyok és sonderkommandósok írtak és rejtettek el. A kiállítás 2017. május 14-ig tekinthető meg.

A vernisszázst követően 19.30 órakor a Római Magyar Akadémia Liszt termében kerül levetítésre Nemes Jeles László Saul fia című filmje. A vetítést megelőzően, 19.00 órakor az érdeklődők részt vehetnek egy beszélgetésen a film alkotóival, többek között Erdély Mátyás operatőrrel illetve Rajna Gábor és Sípos Gábor producerekkel.

ESEMÉNYNAPTÁR


2017
18
Augusztus
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Institut hongrois | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. szept. 15. - szept. 20.
Balázs Elemér zongorakoncert
Institut hongrois | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. szept. 19. - szept. 19.
Szabadesés – Pálfi György filmje

Hirdetések